Szenvedélyből hivatás!

Heti 5 óra a sikeres párkapcsolatért!

Heti 5 óra a sikeres párkapcsolatért!

2019. december 14.

cqi990nslk.jpgTalán már Te is hallottál John M. Gottman-ról, aki a világ egyik legismertebb pszichológusa, és a párkapcsolatok területének a vezető szakértője az Egyesült Államokban. Több évtizede végez utánkövetéses kutatásokat párok százainak a bevonásával. Szinte hihetetlen, de ennek köszönhetően ma már elegendő 15 percig figyelnie egy pár kommunikációját, és 91%-os pontossággal meg tudja mondani, hogy a kapcsolatuk tartós és elégedett lesz-e, vagy pedig elválnak egymástól! Ez a magas találati arány nem Gottman intuícióján alapszik, hanem azon a roppant mennyiségű adaton, amelyet a szakember az elmúlt évtizedek során összegyűjtött, és elemzett. A módszerét én is beépítettem az általam alkalmazott terápiákba, és azt nagy hatékonysággal használom. A cikkemben az Ő kutatási eredményeit felhasználva próbálok meg segíteni neked.

 

Lehet, hogy már olvastatok róla, de alapvető igazság, hogy a változáshoz először önmagunkban szükséges néhány dolgot megváltoztatni. A párok hölgytagja gyakran azzal keres meg engem, hogy a férje, vagy a párja nem hajlandó eljönni vele a párterápiára, és a kialakult helyzetért őt hibáztatja. Mi a teendő ilyenkor? Tegyük át a fókuszt a panaszkodásról a cselekvésre, és változtassunk mi magunk! Heti 5 óra ráfordítással hihetetlen sikert lehet elérni!

 Az alábbiakban 5 jó tanácsot kaptok, amely segítségével sikeressé tehetitek a párkapcsolatotokat.

 1. Hétköznapi reggeli információ

Minden nap tudjunk meg valamit a társunkról, ami aznap fog történni vele. (Munkahelyi kihívás, orvosi vizsgálat, felhív egy barátot, meglátogat valakit, stb…)

Ez napi 2 percet, összesen heti 10 percet vesz igénybe.

2. Hétköznapi hazaérkezés

Minden munkanap végén gondoskodjunk arról, hogy kialakuljon közöttünk egy „stresszcsökkentő” beszélgetés, amelyben mindenki elmondja, hogy milyen kihívások, idegesítő vagy éppen vidító események történtek vele aznap.

Ez mindössze napi 20 percet, összesen heti 100 percet vesz igénybe.

3. Napi csodálat és nagyraértékelés

Találjuk meg a módját, hogy kifejezzük a társunknak, hogy nagyra értékeljük őt, a tetteit, a külsejét vagy a természetét, bármit, amit észreveszünk, hogy jól csinál. Tudjunk rácsodálkozni a társunkra.

Ez napi 5 perc, összesen heti 35 perc ráfordítást igényel.

4. Napi testi érintések

Csókoljuk meg, öleljük át, vonjuk magunkhoz, és simogassuk meg a párunkat, amikor együtt vagyunk. Elalvás előtt pedig csókoljuk meg egymást. Ezzel a csókkal szabadítsuk meg magunkat az összes olyan apróbb bosszúságunktól, ami a nap folyamán összegyűlt bennünk. A testi érintés jelentse a megbocsájtást és a gyengédségünket is.

Ez napi 5 percet, összesen heti 35 percet vesz igénybe.

5. Heti randevú

Egy randevú a közöttünk lévő kapcsolat pihentető, nyomásoktól és feszültségektől mentes pillanata. A randevú során kérdezzük ki egymást mindenről, ami kívül és belül történt velünk, hogy naprakészre igazíthassuk a szeretet-térképeinket (lovemap), és egymás felé fordulhassunk. Természetesen problémákról is beszélhetünk, vagy félbemaradt vitákat is lezárhatunk. Beszélhetünk olyan témákról is, mint hogy ki kellene festeni a hálószobát, hova menjünk nyaralni, vagy, hogy milyen a másik fél kapcsolata a főnökével.

Ez heti 2 órát, összesen 120 percet vesz igénybe.                                                                              

Ha csak a Gottman által javasolt minimális időt szánod ezekre, akkor az összes időráfordítás egy hét alatt 300 percet, azaz 5 órát tesz ki. Ennyit igazán megér egy kiegyensúlyozott, sikeres párkapcsolat!

Amikor egy személyes konzultáció során a fenti tanácsok elhangzanak, a leggyakoribb reakció, amelyet az ügyfeleimtől hallani szoktam az a hitetlenkedés: ennyi elegendő lenne a párkapcsolatunk javításához? Sőt, vannak olyanok, akik azzal védekeznek, hogy mivel a másik fél sosem ér rá, ezért miért kellene neki tennie valamit a párkapcsolatukért? Azt gondolom, hogy aki így gondolkodik, az téved: nem a másik félért, hanem magad miatt kell megtenned ezeket a lépéseket, magadért kell megindítanod a változást. Ez pedig majd kihat a párodra is. Ne felejtsd el, egy kapcsolatot is állandóan ápolni, gondozni kell, és nem várhatjuk el, hogy mindig a másik fél lépjen, mert úgy előfordulhat, hogy sose jön el a változás az életünkbe. Tudom, hogy divatos mostanában mindent kidobni és lecserélni, ha bármi kis gond adódik, de lassuljunk le egy kicsit, és először próbáljuk megjavítani azt, ami valaha boldoggá tett bennünket. Gondolj arra, hogy valaha nagyon szeretted a párodat, és így könnyebb lesz visszahozni a tüzet a kapcsolatotokba.

Szeretnéd tudni, hogy milyen fejlesztendő területek vannak a kapcsolatodban, melyekre érdemes figyelnetek?

Akkor a www.kapcsolatleltar.hu Nektek való! 

Mi a KAPCSOLATLELTÁR?

A KAPCSOLATLELTÁR (angolul Couple Checkup) a jelenleg elérhető legfejlettebb és tudományosan legelismertebb párkapcsolati felmérő eljárás. Prof. Dr. David Olson, a Minnesotai Egyetem professzor emeritusa alkotta meg a több mint 3,5 millió pár adatait magában foglaló PREPARE/ENRICH program alapján. 40 év kutatása csak néhány gombnyomásnyira Tőled! 

Mire számíthatsz, ha a pároddal együtt kitöltöd? 

30 másodperccel a 120 kérdéses személyre szabott kérdéssor megválaszolása után (amelyet a rendszer néhány általánosabb felmérő kérdés után több száz kérdésből állít össze) egy 20-25 oldalas kapcsolati kiértékelést kaptok. 

#szenvedélybőlhivatás

süti beállítások módosítása